9. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia élménybeszámoló

Szerző: Tószegi Balázs Közzétéve:

A nevem Tószegi Balázs, 12.a osztályos tanuló vagyok. 2015 nyarán lehetőségem volt részt venni a 9. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián, Indonéziában. Erről következik egy érdekes élménybeszámoló.


Az út az olimpiáig egy hosszabb folyamat, először egy három fordulós internetes versennyel kezdődött, ahonnan a legjobbakat behívták az országos versenyre, ami a Könyves Kálmán Gimnáziumban lett megrendezve. Ezen elért 2. helyezésemmel kerültem be az összesen 5 diákot tartalmazó magyar olimpiai keretbe. Ezek után nem sokkal meg is kezdődtek a felkészítő táborok, amikben sokat tanultunk és jobban megismertük a csapattagokat.

Három kísérő jött velünk, köztük Udvardi Imre tanár úr is, aki az olimpiai csapat egyik koordinátora.
Az Indonéziába való utazás hosszú és fárasztó volt. Odafelé a várakozásokkal együtt több, mint 30 órás volt, visszafele még plusz 1-2 óra.
Már a reptéren elválasztottak minket a kísérőinktől, őket egy másik szállodába vitték. Itt találkoztunk először azzal az indonéz egyetemista fiúval, aki a magyar csapat helyi vezetője volt az olimpia alatt. Bármi gondunk volt, hozzá mindig lehetett fordulni és ahogy tudott, segített.

WP_20150727_10_20_29_Pro

Távcsövek kipróbálása közben

A mi szállásunk egy 5 csillagos hotelben volt Magelangban, a Hotel Puri Asri –ban. Július 26 –án este érkeztünk meg, ekkor már csak be kellett regisztrálni és kipihenhettük az utazás fáradalmait. Másnap, még a délutáni megnyitó ceremónia előtt kivittek minket a Borobudur templomhoz, ahol később az észlelési forduló (observation test) volt megrendezve. Itt kipróbálhattuk az idei olimpia hivatalos távcsövét.

Minden helyszínre külön buszokkal fuvaroztak minket, legtöbbször rendőri kísérettel. A városban sok helyen láthatóak voltak az IOAA –t (International Olympiad on Astronomy and Astrophysics) reklámozó plakátok. A hotelben külön TV csatorna volt, napi összefoglalókkal a versenyről, illetve a versenyzőkkel készített interjúkkal. Hasonló dolgokat közöltek az általában kétnaponta kiadott, csak a verseny híreit, napi összefoglalását tartalmazó újságokkal is.

A verseny egyéni része észlelési (observation test) , elméleti (theoretical test) és adat analízis (data analysis) fordulóból állt. Ezen kívül volt egy csapatverseny, illetve teszt jelleggel egy „online test” , amiben minden csapat letesztelhette a jövőbeli olimpiákon használni kívánt szoftvert. Erre azért lenne szükség, mert a több mint 200 résztvevő miatt sok papírt kell nyomtatni.

Sajnos a verseny hetének közepén az egész magyar csapat, illetve a versenyzők nagy része lebetegedett. Vannak akiknél enyhébb, másoknál súlyosabb tünetek jelentkeztek. Ez jelentősen csökkentette a diákok koncentrációs képességét.

20150729_115713-masolata

A magyar csapat a Borobudur templomnál

Azonban a megmérettetés közben bőven jutott idő kirándulásra is, vittek minket múzeumba, megmutattak főbb látványosságokat, megnézhettük közelebbről is a Borobudur templomot. Bemutatót tartottak nekünk abban az iskolában, ahol az elméleti és adat analízis teszteket írtuk. Itt is kaptunk csapatonként egy külön vezetőt, aki oda járt és tudta mi merre van, mivel hatalmas területen helyezkedett el ez az intézet.

A Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián 41 országból, összesen 45 csapat és 318 résztvevő volt. A versenyzők barátságosak voltak, sokakat ismertünk meg a világ különböző országaiból, különböző kultúrákból. Egyik este volt egy „cultural night” –nak nevezett program is, ahol minden ország előadhatott valamit, ami jellemző rá.

A verseny eredménye sajnos a vártnál rosszabb lett, ugyanis nem sikerült érmet elhoznunk.

20150729_105326-masolata

Egy kép a helyi kísérőnkkel

Mivel nekem ez volt az első olimpiám, nagyon új volt minden, de sok tapasztalatot sikerült szerezni ezen a téren és legközelebb már magabiztosabban tudok hozzáállni az egészhez.

    Tószegi Balázs
12.a osztályos tanuló

Kategória: Diákolimpia